HTML

Sur Le Tour

Csatordai Gergely és Radvánszky János Alpe d'Huezbe tartó kerékpártúrájának oldala a 100. Tour de France alatt és a hazaút eseményei.

Támogatóink

Túrapakk és költekezés

2013.09.29. 15:07 ry

Idén első táskákat is használtam, amiket a villára rögzített csomagtartókon szállítottam. A tavalyi túrán jól megpakolt hátsó traktus körülményessé tette a fölfelé haladást, a kitettebb emelkedőkön nemegyszer ágaskodott az eleje a kerékpárnak. A súlyeloszlás rendkívül fontos, s bár eleinte szokatlanná teszi a manőverezést az első táska, rövidesen rááll a biciklis, ráadásul a plusz helyek a nagyobb felületű, könnyebb cuccok tárolását is kedvezően befolyásolják.

a pakk.JPG

Attól függően, hogy mennyi pénzt kívánunk költeni, széles spektrumon mozog a szállítandó dolgok együttese, az ’egy kulacs bankkártyával’-tól, a többhavi hideg élelem transzportig. Amire költhetünk útközben, az a szállás, az evés, a bicikli, (tömeg)közlekedés és az egyéb dolgok, amibe beletartoznak a belépők, a szórakozás és hasonló műfajok, már ha nem viszünk mindent magunkkal.

Gondoltam előzetesen, hogy a hegyekre jó lesz a meleg ruha, viszont általában olyan hőség volt, hogy csak a topon és lefele gurulva használtam hosszúujjút, de például újságpapírral majdhogynem helyettesíthető a fölső. A kettő közül az egyik polárt csak azért használtam, mert nálam volt, de egy softshell/polár felső, egy hosszú nadrág (inkább aláöltözős) bőven oké, egyszerű esőkabát és egy jó széldzseki remekül kisegít. Szóval ruhából a minimumot, egy szett nem biciklis nyári szerkót elég pluszban cipelni, inkább a biciklizéshez legyen váltóruha, ha körülményes lenne a folyamatos mosás. A sátor-derékalj-hálózsák, a tisztálkodás kellékei és konyhaeszközök úgyis megdobják a tömeget és foglalják a helyet. Nehéz könyvet megint nem volt túl sok értelme vinnem, még ha praktikusnak is találtam az indulás előtt.

A túrán csak sátraztam, tizennyolc vadkemping, három fizetett sátorplacc. A háromból az első, főleg az elcseszett körülmények miatt, így utólag, teljesen feleslegesnek tűnt. Az árak többnyire 15 € körül vannak, ehhez jön még az extra szolgáltatás (mosás, szárítás, net), ha igény van rá. Hetente egyszer jó érzés letusolni nyáron, de a hideg patakok is pompásak tudnak lenni, kiegészítésként meg ott a nedves törlőkendő, amivel egy minimálkomfortot bármikor elér az ember. Legextrémebb szállásnak egy alagút utáni füves terület bizonyult, két szalagkorlát között.

a tábor.JPG

Én, rendszerint, úgy három-ötnapnyi kaját viszek, tartalék tápanyagként, gázfőzőt edénnyel, és útközben vásárolok főzésnek valót, egyszerű hideg étket, vagy (gyors)éttermi meleg kosztot. Ha megadom a módját, akkor szeretem a gasztrózást, kikérni mellé egy jó sört, vagy kettőt.

A munkavégzéstől függően számolhatunk a kalóriákkal. A nagy emelkedők, hosszú etapok, nehéz csomagok szállítása több energiát igényelnek, ezért egy intenzív Alpok-túra több fogyasztással fog járni, mint egy ideálisan elnyújtott alföldi tekerés. Nem figyeltem, hogy átlagosan mennyit fogyasztottam per nap, azért bírtam enni, legalább a dupláját a normál fejadagnak. A fogyás így is nehezen elkerülhető, néhány kilótól könnyedén megszabadultam én is.

Napközben a folyamatos frissítés nagyon fontos, ilyenkor a fehér kenyér, mint gyors szénhidrátforrás, olajos magvak, vitamindús zöldség/gyümölcs/koncentrátum, húsforrás a legjobb. A tonhalas rizs, egyáltalán a rizs valami mással pedig rendkívül jó. Lehet kapni egy csomóféle energiaszeletet, vitamint, sok mindent, kis tömegük, tartalmuk miatt hasznosak tudnak lenni ezek is.

a kaja.JPG

A bicikliszereléshez alapszerszámokat célszerű vinni magunkkal, a defekt valószínűsége időarányosan növekszik, a magas páratartalom, eső után olajozás, takarítás szükségeltetik, a rázkódás, vagy egyszerűen csak a hosszú út pedig koptatja, nyújtja, deformálja az alkatrészeket, simán előfordulhat, hogy újra be kell állítani, kicserélni ezt-azt. Nagy gond esetén azért a szerviz is játszhat, nyugaton bőven találni. Szerencsére erre nem kellett költenem.

Előfordul, hogy szállítani kell magunkat és a biciklit, nálam ez volt, egye, Torino és Udine között, erről egy egész bejegyzést beiktattam. Az egyéb dolgok költséghalmaza pedig nagyjából üres maradt (némi teázás, sörözés), de hisz egy efféle teljesítménytúrán a tekerés szépen kitölti a napot. Igen, jó ez, de egy korábbi indulással kulturálisabb műveletet is végre lehetett volna hajtani.

Összességében olyan 110.000 Ft volt a túra költségvetése, ami napi 5.000 Ft, köszönhetően a kempingeknek, a pizzáknak (7.50- 9.50 € között), éttermi söröknek (2-4 €). Ennél lehet jóval olcsóbb is, viszont a nagy energiafelhasználás utánpótlást von magával, és nagyobb hajlamot a sűrűbb és jó minőségű étkezésre, ami növeli a költségeket. És üres kézzel nem illik hazajönni, még ha ez egy hajósi kitérővel is jár.

Szólj hozzá!

Címkék: kerékpár túra Tour de France


Olaszország, Franciaország biciklis közlekedési viszonyai

2013.09.04. 21:37 ry

Az előző részben a hazai, a horvát és a szlovén biciklis közlekedési lehetőségekről volt szó, a következőkben pedig a címben feltüntetett országok következnek. Elsőre azt gondolhatnánk, hogy ezen országok klafábban állnak hozzá a kérdéshez, a valóság azonban sokszor mást mutatott. Nézzük, mit érdemes tudni, ha, mondjuk Stupizza közelében, begurulunk Olaszföldre!

Az országban elég sokféle útszámozással találkozhatunk, kerékpáros szempontból hármat érdemes megjegyezni. A strada statale (SS) az állami országút, inkább kerülendő kategória, mi ezen belül másod- és harmadrendűeket teszteltünk; még a sokszámos verzió is forgalmas, van, hogy duplasávos, szalagkorlátos, de haladni persze szépen lehet rajta, és a rendőr se zavar le, ha nincs biciklitiltó-tábla. A strada provinciale (SP), a tartományi út, a forgalom-minőség-vonalvezetés talán legoptimálisabb kombinációja. A strada regionale (SR) magáért beszél és rövid hatótávolságú.

Estefelé érkeztünk meg Olaszországba, a lemenő nappal a forgalom is elenyészett. Másnap, a reggeli órákban, Udinéig nem is volt rossz az SS54, bár a reggeli csúcs egészen durva tud lenni még egy olasz viszonylatban nem nagy város agglomerációjában is. Udinében a bicikliutakat preferálják (más olasz városokban is zömében utakat, mint sávokat látni), saját felelősségre azért lehet választani az autóknak szánt sávokat is, főleg mert utóbbiakon kisebb az elkavarodás veszélye.

A splimbergo-i út egy regionális sztráda, sokadrendűsége azonban a legkevésbé sem hatotta meg az autósokat. Itt, északon, a nyári időszakban a forróság-forgalom-feszültséghez kedvünkre illeszthetünk egyéb ’f’ betűs szavakat, melyek elmélyítik ezt a hangulatot. A hőség elől a hegyekbe lehet menekülni, gondosan kiválasztott kis utakon pedig autóból is kevesebbet látunk – csak bírja a láb. A Passo Duranra is szuper út vezet, már aszfaltügyileg.

út1.JPG

Azzal, hogy Agordóból lejöttünk (itt változott a terv, lásd: korábbi bejegyzések), a hőmérséklet emelkedett, a települések nagyobbak lettek, kocsisorok nőttek a sztrádákon. Az SP37 csodálatosan kellemetlen volt Arsiébe. Az SS47 meg olyan, mint egy autópálya a völgyben, így arról, nyomasztó volta miatt, néhány km után letértünk; egyébként Trentóba be sem tudtunk volna menni ezen. Trentóról volt már szó korábban, a kijutásról is, nos igen, e nagyon sűrűn lakott részeken nem meglepő a temérdek autó, kiváltképp nehézkes kikeveredni ezekből a városokból.

út2.JPG

Arról is írtam, hogy egynémely letiltás komoly kaptatót hoz magával, ami nem várt kellemetlenséget jelenthet, olykor viszont tiltás nélkül is érdemesnek találjuk messze elkerülni az országutakat. És van olyan, amikor a tiltás olyan ostoba, hogy megfontolandó, nem-e másként értelmezzük az adott szituációt. A Comói-tó nyugati partján a harmadrendű út (SS340) végeláthatatlan gépjárműszalaggal bír, Dongotól pedig jönnek az alagutak (nem mintha nem lenne mindenhol az Alpokban), a bicikliseknek ’izgalmas’ kerülőkkel (az viszont helyi specialitás). Azért a települést követő első nagy alagutat, annak hossza és kocsitelítettsége miatt, én nem ajánlom, mert annyira nem jó móka.

alagút.JPG

Tényleg, volt egy kis Svájc, Lugano, de az annyira villámlátogatás, hogy az ebédet már Olaszországban ültem, holott tízórai-időben még meglehetős távolságban tekertem a határtól.

Volt szerencsém a Pó-síksághoz, ez a legegyszerűbb útvonal Alpe d’Huez felé, a lankásodó tájjal járó, a fentebb említett dolgok mellett még unalmas is tud lenni. Tájékozódni könnyű, eltévedni azért el lehet, a kinézett településeknél mindig a fontosabb útra vezet az infótábla. Sok tartományi út szövi be az alföldi tájat, amiket vasárnap reggelente számtalan országútis rajz körül, ez a jelenség viszont szuper!

Olaszország északi része nagyon sűrűn lakott, igen fejlett, ennek okán előfordul, hogy körülményes a biciklis közlekedés. Bármennyire is szeretik ott a kétkerekű járműveket, azokkal igen komoly alkalmazkodós játékot kell játszani a négykerekűek világában az érvényesüléshez.

Franciaországban nem tekertem sokat, az N94 (route nationale: országos főút) a maga szerpentines megjelenéséből adódóan nem telített autókkal, Brianconig, majd onnan vissza, teljesen életképesnek mutatkozott. E határtól az országba bevezető főút, akárcsak az olasz SS54, kitüntetett sorszámozását inkább fekvésének köszönheti. A D1091 vezetett Le Bourg d’Oisansba, és visz tovább Grenoble városába. Ez az úttípus, ún. départementale, azaz megyei út, leginkább az ilyeneket érdemes keresni kerékpárral. Tetszett, hogy a Lautaretre menet számoltak a biciklisekkel, én így a D1091-et egy nem felrajzolt, de biciklisávval egészített útnak veszem.

briancon.JPG

Tehát: az útminőség e két országban, vagy Svájccal legyen három, nagyon helyénvaló, még a magas hegyeken is rendre jó állapotú, ezzel együtt viszont, sokszor, az alpesi levegő helyett meg kell elégednünk a kipufogógázzal kevert eleggyel. Ha nem sietünk, vagy nem az a cél, hogy átszeljük az Alpokat, akkor érdemes kis hegyi utakat kiválasztani, ha pedig az átjutás a cél, akkor bizony sok-sok autóra lehet számítani. Azért az átszelést kétszer is gondoljuk át!

Szólj hozzá!

Címkék: kerékpár tekerés Olaszország Franciaország Tour de France


A közlekedés mikéntje (1. rész)

2013.08.13. 22:43 ry

Megoszlanak a vélemények a kerékpárutak mellett és ellen, aki egy valamivel hosszabb biciklitúrán vett már részt életében, többnyire az utóbbiak táborát erősíti. Amennyiben a kerékpárral valamilyen távoli célhoz tekerünk, akkor nem biztos, hogy folyamatos kerülőkkel, feleslegesnek minősülő mászásokkal tervezünk, hanem egy viszonylag ’haladós’ úton szeretnénk menni. Oké, vannak olyan helyek, ahol éppen a kiépített kerékpárúton a legjobb a tekerés, némely folyóvölgyi, tókörüli út a forgalomtól elzárt keskeny aszfaltcsíkon a legélvezetesebb, de ez esetben az utunk inkább magáról a bicikliútra szervezett túráról szól, mintsem például egy transzalpok menésről.

Kiveszőben, ha volt egyáltalán a szemlélet, miszerint a biciklizés igenis egy közlekedési forma. Eljárunk az iskolába, dolgozni, egy közeli látnivalót megnézni ünnepnapon, ahová vezet bicikliút, de Szeged környékéről már például Pestre, vagy Pécsre is macera eljutni, sőt majdhogynem lehetetlen szabályszerűen, maximum, ha már az odaút kilométer mennyisége is egy laza oda-visszának felel meg. Vagyis a bicikli összességében egy kisegítőjármű, amit a kerékpáros biztonsága érdekében elvarázsolt (nem varázslatos) kis járatokra, vagy utas kátyúkra (hasznos útfelület nagysága közelebb a nullához, mint az egészen kiválóhoz), jobb esetben is sokadrangú bekötőkre kötnek be. És lehet persze kockáztatni, vállalkozni, ha már úgyis országúti, vagy ahhoz hasonló az ember bringája.

A Sur le Tour nem lett maradéktalanul megtervezve, de azért a street view-val lehetett kukucskálni, milyen minőségű, forgalmú sztrádák vezetnek arrafelé, és kezdésnek Bácskán nem csak az 55-ös az egyetlen út, de azért egy szakaszt mindenképpen érdemes letolni rajta. Kiderül az is, hogy a forgalom miatt érdemes elkerülni még a másodrendű olasz utakat is, aztán meg sokszor inkább azon megy a tempózás, mert ott húzódik a völgy. A nevetséges rész meg ott van, amikor az országútisok kerékpárúton kerülik nagy ívben a család apraja-nagyját, olykor pedig minket, túrázókat, mert csak azon mehetnek be ők is a városba.

A magyar utakkal odafelé nem volt különösebb gond, egy-két tiltás, ringatós zakatolás kis tételben, komp és már a villányi rész, ami meg rendben is van. A szigetvári opció, barcsi határátkeléssel, valamivel gyorsabb, de a minőség-forgalom torzó egy esetleges pécsi vesződéssel, szóval tényleg érdemes inkább délebbre tartani, ha a horvát határon szeretnénk átjutni.  

Visszafelé Berzence és onnantól többnyire igazán vacak lehetőségek. Kátyúszlalom, ügetés, ostoba tiltások. A Kaposvárt megelőző útjavításnál (munkások nélküli félig lemart sáv) csak a városon belüli rész súlyosabb, sokszori tiltó tábla, miközben botrányos bicikliút fut a külváros felé. Csak egy kiragadott példa a hazai viszonyokból, nem hinném, hogy a különösebb részletezésre szorul a szitu.

magy.JPG

Horvátország jól indult - leszámítva a szelet -, de a dombvidéki kitérőinken azért voltak elég rossz minőségű utacskák, Zágráb előtt meg valami hihetetlen keresztbe repedezett borzalom. A város korrekt, lehet suhanni, a kijutás nem olyan vészes, utána nem sokkal pedig már ugye Szlovénia kezdődik.

A visszaúton, a nagyon északi országrészben több volt a gyengébb út, ahol viszont újították a felületet, ott szélesebbre csinálták, elég tágra a kétoldali biciklisávnak. Riszpekt érte, ez elég felvilágosult gondolkodás! Települések között is működik a biciklisáv, haladni is lehet, a minőség is jó, a záróvonal pedig ad valami biztonságérzetet a forgalmas sztrádákon is.

horv.JPG

Összességében (abból, amit tapasztaltam, elsőrendű utat nem próbáltunk), a másodrendűek, Zágráb környezetét nem számítva, használhatóaknak bizonyultak biciklivel. Az útfelújítási módi nagyon szimpatikus, ahová viszont nem jutott friss bazalt, ott a magasabb rendűeknél is találni necces dolgokat. A kisebb rendűség velejárója pedig az egyre rongáltabb szakaszok, sok helyen hazánkbéli viszonyokra lehet számítani.

Szlovéniában már látszik, hogy több a pénz, simább az aszfalt, viszont ott a sávok helyett a bicikliutakat erőltetik, ami olyan felesleges luxus, de csak külcsín, igazán értelmetlen a békés utak mellett vörösre festett monstrumokat felépíteni. Mert valahol ott is pénzek mennek el erre a pszeudo-biztonsági rendszerre. Az ilyen módszer azonban kevésbé problémás, mint a visszaúton, mikor Celjénél egy nagyon zavaró állapotot festett a városkép. Érthetetlen módon le kellett mennem e nem túl nagy városba vezető útról, egy kacskaringós, rosszul kitáblázott szervizútra, onnan meg kószálással egy pocsék bicikliútra (egyetlen lehetőség a városba) keveredtem. Rendkívül agyzsibbasztó megoldás.

celje.JPG

A másodrendű utak itt is használhatóak, a celjei affért leszámítva nem jellemző a tiltás az útról, a hosszabb számozásúak működőképesek, kevesebb a hiba - azért akad -, mint a magyar és horvát oldalakon, de sok volt a várakoztatós útfelújítás (egy sávon megy a munka sok száz méteren), ami munkanapokon okoz némi torlódást.  

szlo.JPG

Magyarország, Horvátország és Szlovénia nem nagy országok, szerencsénkre velejárójuk a kisebb forgalom. Vannak bőven autók, így is több a kelleténél, de például Olaszországhoz, Franciaországhoz képest sokkal komfortosabb a helyzet. Annak a szemléletnek szükségszerű elterjednie, ami kerékpársávokkal ellátott országutakat építtet, ami nem veszi ki a biciklit a forgalomból és száműzi olykor (nálunk sokszor), kötelezően, bóvli valamikre. A még 'nyugatabbi' autómennyiség a legkevésbé sem követendő példa, a következő részben (Olaszország, Franciaország biciklis közlekedési viszonyai) láthatjuk majd mennyire szenvedős sokszor egy bicajosnak áttekernie városokról városokon.

Szólj hozzá!

Címkék: kerékpár túra kerékpárút Szlovénia Horvátország


A valódi királyetap

2013.08.06. 15:17 ry

A Tour hangulatát talán a Lautaretre felérve lehetett először érezni, ahol több tucatnyi országútis frissített a hágó kávézójának teraszán. Szemközt út a Galibierre, balra a lejtő. Nyáron amúgy is jellemző, hogy számos kerékpáros érkezik a Provence-Alpes-Côte d’Azur és Rhône-Alpes régiókba hágót-hegyet mászni, sokan persze a Tourra időzítenek, a megnézendő etape előtt-után túráznak a mesés tájakon.

Azon a kedden, már este hét múlt, kerestem a boltot és az ideális szálláshelyet, előbbire a lejtmenet közepén, utóbbira a kanyonszerű völgy egy füves elfekvésén találtam rá. Úgy 20km-re voltam Le Bourg d'Oisanstól, de nem kockáztattam meg, hogy odagurulok, mert sötétben odaérni egy zsúfolt helyre nem szerencsés. Mikor másnap megérkeztem, akkor olyan remek teret találtam, amiért talán már előző este is érdemes lett volna betekerni, de panaszra nincs okom, a keddi szálláshelyem is teljesen rendben volt.

A három óriásbicklivel karolt körforgalom igencsak impozáns bejárat Alpe d’Huezbe, körötte lakókocsihegyek, emberseregek, bicikliskonvojok. E körforgalomtól mintegy ötven méterre se, ott állítottam estére a sátramat, a szupermarket közel, étterem is akadt vízutántöltésre. Maga a placc sík terepen, a La Romance folyócskánál.

A szerda délután, leszámítva a kis reggeli tekerést, relax és chill az autóval érkező magyar barátok bevárásáig. És közben a sátram mellett felépült egy másik, Márió a bringás pont oda telepedett.

Az esti eső némiképp lehűtötte a klímát, a kedélyek viszont már a reggeli órákban extázisba torkolltak. Mint zarándokok vonultak egyre feljebb és feljebb az emberek, néhány VIP buszt és csapattartozékot leszámítva, kétlábon, vagy kétkeréken. A szalagkorlátot bevonták a lakóbuszok, útra kilógó sátrak, ücsörgő nézelődők, izgatott várakozók. Tombolt a zene, árultak a butikosok, sültek a húsok, folytak a sörök.

1.JPG

Több magyarral is találkoztunk, akik kettesével, vagy kisebb csoportokban kerestek ideális, jól belátható részt a hegyen, a sokaság között némi szabad gyepet. Mi találtunk egy egész klafa kanyart, a 11-est, akadt még hely hetünknek, szóval ott piknikeztünk és vártuk a versenyzőket, és figyeltük az előttük masírozó bohóc karavánt.

2.JPG

A bohóc karaván maga a cirkusz. Mikor az emberek többsége elfoglalja azt a helyet, ahonnan nézni kívánja a műsort, szépen lassan megjelennek a különböző szponzorok maszkírozott autói, kirakatlányokkal, akrobatákkal, vicces figurákkal, hogy szétdobálják, szétszórják, odaajándékozzák a kocsik tartalmát. Olyan egyszerű dolgok is, mint egy kulcstartó, vagy hűtőmágnes, hatalmas harcokat fakaszt a tömegben, kicsik és idősebbek egyaránt ugrálnak, rohannak az ajándékokért. A szerencsésebbeknek jut póló, vagy sapka is, sütemény és gumicukor módfelett sok.

3.JPG

A karavánt követően kerékpárosok kezdték a kaptatót odalenn, elképesztő tempóban kapaszkodott a mezőny, a szétszakadó szökevénycsoportot a végére az erejével elkészülő Tejay van Garderen, majd a későbbi szakaszgyőztes Christophe Riblon vezette a ’d’huezi’ magasságokba. Ment a bíztatás, kiabálás, többnyire konszolidált módon az emberektől összeszűkülő út széléről.

4.JPG

A pelotont az első mászásnál (mert ugye kétszer is megmászták a hegyet) a mi állomásunknál a Sky vezette, a későbbi Tour győztes, akkorra az összetettben már nagyon magabiztos, Chris Froome, legénysége kontrollálta a mezőnyt. A második körre már végképp elnyúlt a bagázs, a Froome-ot reménytelenül megfogni próbáló Contador arcán hatványozottan égtek az elmúlt hetek megpróbáltatásai. Majd elment az utolsó, versenyben maradt versenyző is az orrunk előtt.

5.JPG

Meglepő módon, lefelé iramosan hömpölygött a tömeg, de így is hosszas idő volt elérni a táborhelyet. Unalmasnak nem nevezném a lefelé utat, Márióval társalgásba elegyedtünk egy öregúrral, feltűnő jelenség volt ódon mezében, ősi bicajával. Egy korábbi bejegyzésben kép is van a kerékpárosról.

Bevásárlás kajához, lecsófőzés, közben egyesek útnak indultak, többen szétszéledtek, mert bár a mezőny a következő nap a kisvárosból indult, ideális nézőhelyet azért nem ott osztanak. Úgy döntöttem, hogy pénteken korán elindulok én is, csak nem a karavánnal, hanem vissza Torinoba, a királyetap volt úgy is a csúcs e legendás versenyen.

Márió jelentette később, hogy föltekert d’Huezbe, látta még a mezőnyt a további etapokon, relatíve gyorsan haza is ért, szóval nagyon sikerült neki minden, ez pedig remek dolog.

A Tour csodálatos volt, aki szereti a kerékpársportokat, valamelyik nagy körversenyre ajánlatos kinéznie, egészen biztos varázslatos élményekkel gazdagodik, mikor megtapasztalja a jelenség atmoszféráját annak minden velejárójával (szurkolók, bohóckaraván, kísérőbrigád) együtt.

A következő részben az utazási körülményekről írok, avagy milyen volt kerékpárral közlekedni az utakon, mi tanácsos és mi kerülendő. Sztrádák, kis utak, kerékpárutak, városi mozgás, és maga a tájékozódás a változatos felszínen.

Szólj hozzá!

Címkék: kerékpár Tour de France királyetap


Vonatozás

2013.07.31. 10:40 ry

A pénteki hazaindulás elég lendületesen indult tehát, szombatra harminc km se maradt a torinoi vasútállomásig. Beterveztem némi vonatozást a hazaútra, amikor odafelé Torinoban eltöltöttem egy kis időt, egy délelőtti sétán érdeklődtem is, mi a helyzet a nemzetközi vonatok árszabásánál. Azon a hétfőn közölték velem, hogy nemzetközi jegyet maximum utazási irodánál adnak, ahol is pedig kiderült, hogy kerékpárjeggyel ők nem szolgálnak. A legolcsóbb opció Pestig Milánótól 107 euró lett volna, de erre még rájön a Torino-Milánó, meg a bicajosjegy; ha egyáltalán lehet biciklit szállítani azokon a vonatokon.

Szóval Torino, egy héten belül másodjára, szombat délelőtt. Lehetett volna más irányba is tekerni, de biztosabbnak láttam ezt az utat, mint Svájcon keresztülvonatozni, meg akkor Ausztria… Segítőkész, angolul jól beszélő személyzetis bepötyögte az automatába a bicikliszállítást, majd a nagyon egyszerű rendszeren megvettem magamnak a milánói jegyet. Egyelőre Milánó, onnan még majd kitalálom, gondoltam ekkor. A kerékpárszállítás a személy- (regionale), meg a gyorsvonatokon (regionale veloce) működik, érvényesítéstől számolva 24 órán keresztül lehet utaztatni a kétkerekűt, mindössze 3,5 euróért. Érvényesíteni a peronon kell, az automata csak jegytípust ad ki, de nem konkrét járatra.

DSCF1663.jpg

A milánói vonaton a hátrányos helyzetűeket (így aztán a megpakolt bicikliket pakolászókat is) segítő srác, a társalgás közepette, még az egyik szendvicsét is felajánlotta. A jegy nem sokkal rúgott 11 euró fölé, ami Veronáig is hasonló árfekvéssel bírt. Kissé tortúra az átszállás, a vontatott haladás, ellenben egészen olcsó közlekedési forma. Milánóban már biztossá vált, hogy Vicenza tutira képben lesz, és az esetleges jó átszállási lehetőségekkel Udine a célállomás.
Veronából Vicenza, onnan pedig Treviso. A bicikliszállítás változó kondíciók mellett történt, míg az elején ragaszkodtak a biciklikeréknél (esetemben első csomagtartónál) rögzített állított helyzeten, utána - a lehetőségek is korlátozták - már csomagosan utaztattam a kerékpárt. Olykor könnyedén, más esetekben viszont nehézkesen, csak csomaglepakolással lehetett felvinni a bicajt; volt olyan, hogy nem is akadt külön bicikliszállító, ami a kalauz szerint nem probléma (felőlem akkor meg mégúgy sem). Szóval nincs egy általános recept, főleg a nem egyforma szerelvények miatt, hogyan szállítsuk a biciklit Olaszországban, azonban a kalauz többnyire türelmes, segítőkész és beszél angolul, ha a helyzet megkívánja. És adnak arra, hogy a női kalauzok szépek is legyenek és kedvesek, ami szintén pozitívum.

bicikliszállítás.JPG

Az olasz vonatoknál is simán lehet késés, a korábbi trevisoi vonatot úgy értem el, hogy már több, mint fél óra késésben volt. Egyébként sűrűn járnak, de nekem ekkor már a szálláson is kellett gondolkodnom, lévén esteledett. Ezen a vonaton arrébb is rakatták a cuccaim, mert sikerült olyan helyet választanom, hogy a kalauz gyakorlatilag a mozdonyba szorult. Pikk pakk arrébb is került.
Este egy jó pizza, egy korsó sör, szuper kiszolgálás. Vízutántöltés, szálláskeresés. Úgy döntöttem, hogy Trevisot nem hagyom el, ha nem muszáj, a családi házak gyűrűjében találtam egy erdős-füves rétet, gazdakerttel, az ajzat egyenletes volt és a fű rövid, a városközpont tízpercnyi tekerésre.

Másnap már 6 óra előtt, a szemerkélő esőben, közelítettem a vasútállomást. A kerékpárszállításra váltott jegyem még érvényes volt, a késlekedő vonatot a már málladozó, vékony felhőréteg alatt vártam, készenlétben a kerékpárral. Mikor befut, gyorsan kell dönteni, hogy előre, vagy hátra megyek, itt éppen hátul volt a transzport. Sietős léptekkel a hajnali utazók kavalkádjában.
Opció lett volna a 'bringaakasztásra', de működőképes a kikötés is, hely volt rá bőven, így megadatott a szabad választás lehetősége.

A szerelvény nyolc körül befutott az udinei állomásra, a hurcolkodás után már egy helyi bárban töltöttem a telefont és lakmároztam, öltöztem át a biciklis szerkóba. Összesen 43,25 eurót fizettem a bő 500 km-en (biciklivel ez jóval több kilométer lett volna), ami azért nem rossz. Hagyni kell időt, nem kapkodni, és akkor valami ehhez hasonló ár-időtartamkép rajzolódik ki. Biztosan lehetett volna rajta gyorsítani egy kicsit, talán még faragni is az árból, de nem valószínű, hogy túl sokat. Innen meg már ment a tekerés, ugye, az előző bejegyzésben arról részletesen beszámoltam.

Ekképpen zajlott a vonatozással megspékelt út a 100. Tour de France-ra. A következő bejegyzésben beszámolok, hogy miért is tekertem ennyit, hogy milyen volt élőben látni e legendás versenyt és az azt övező mesés kavalkádot!

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: kerékpár túra vonat Tour de France


Hazaút - Kétkeréken rész

2013.07.27. 14:54 ry

Múlt hét pénteken én a mezőny előtt startoltam, keletnek, haza. A korábban Cesena Torineséből küldött tollforgatás eredménye egészen szűk szavúan említette e kis helységig vezető mászkolódást, ugyanis zömében fölfele meneteléssel zajlott a történet, a hágók között hagyva némi emelkedett tempóváltást. Nyugatról keményebbnek bizonyult a Lautaret, a max még azonban így is alig haladta meg tartósan a 7%-os kitettséget. Sok országútis, változó hajtásokkal, részemről ígéretes csúcshódítás.

Brianconban a mászó világkupából pár percet elcsíptem, majd az otthonról mégsem küldött csomagból végül nem volt mit átvenni. Nekilendültem a Montgenevrének, ami nyugatról is izzasztó, változó dőlésekkel, van hogy 9% fölött. Egészen korán, kettő körül leértem Cesenába, majd a baráti árfekvésű, ámbár lassú, linuxoprendszeren töltöttem a képeket, küldtem a blogravaló infót.

Mire négy körül elindultam, már esett, sűrű esőben kezdetem meg a Sestrierét. Viszonylag az elején van egy derék 9,5% rész, amúgy 6% körül hullámzik az út – a későbbiekben a megmászott hágókról, profiljukról, részletesebben írok majd. Az eső más módon, mint a kánikula, de kegyetlenné teszi a haladást, csapkolódik, folyik a szembe a sós víz, átázol, fenn pedig a már csak szitáló csapadék kiegészül a hűs széllel. Innen két opció, forró vizes zuhany, vagy leszáguldás, lendületes tekeréssel, amennyiben a távoli felhők ritkásabbnak bizonyulnak. Nos, utóbbi megoldással, az egyre tisztuló, szárazabbá, majd egészen lenn napossá váló időben, úgy négyötödesen rám száradtak a ruhák, kajavásárlás és a megfázással sem kellett törődnöm. Még egy izmos tekerés, majd Pinerolot elhagyva, egy fiatal tölgyközpontú kis füves rét bukkant fel a szervizút és sztráda között. Ott állítottam hát fel a sátramat. Az extrém kondíciók, a 20km/h feletti tekerésátlag, az aznap megtett 166km, végül királyetapot faragtak a túrám e pénteki napjából.

 tölgytábor.JPG

Másnap lassít egy autó a reggeli tollászkodás közepette, jelzi az úr, hogy a tölgyet bizony Ő ültette, s ha szükségem van valamire, szóljak neki, itt lakik nem messze.

A terv, onnantól, hogy egyedül maradtam, az volt, hogy vonatozok valamennyit haza. A nemzetközi jegyek drágák, amit még problémásabbá tesz a bicikliszállítás, így a belföldi vonatokra tettem le a voksom. Kellemes meglepetés, egészen olcsón eljutottam Udinébe, egy trevisoi éjszakázásos intermezzoval valami gazdakert mellett. A vonatozás részletezése (hasznos infókkal tudok szolgálni a bringásoknak e téren) sem ezen blogbejegyzés része, hamarosan írok majd erről is.

Udine, vasárnap reggel. Előző este talán az utazás legjobb pizzáját ettem meg, kétségkívül a legszimpatikusabb helyen. Olaszországban enni kell még fagyit - ami idén sajnos kimaradt, bár a korábbi években nem egy adag ’gelatot’ betoltam -, valamint ’cornettot’ (croissant), főleg a csokisból, hozzá egy jó kávét, reggelire. Udine, jött a bárba egy csomó rendőr, az egyik kezet is fogott velem, hogy a Tour, meg minden…

Stupizza, már a határ előtt, a közel két héttel korábbi táborhelyünket meglátogattam és vettem egy hűs fürdőt a patakban. A vonatozásnál még persze nem zavaró, de az olykor termetes dombokon, néha hegyeken, az első egyes lánckerék nem baj, ha funkcionál, olajozás, bowdenfeszesség, végállásbeállítások. Meleg, vontatott szieszta, útfelújítások a szlovén rengetegben. Szükségeltetik kiemelni Poljane faluját, ahol a késődélutáni frissítés egyben a vacsora is lett. Vasárnap a kis településeken nehéz nyitva levő boltot találni, viszont a pékségek akár este tízig is várják a vásárlót a friss termékekkel: például burek, egy pizzás és egy sajtos, meg üdítő és csak 5 euró. Óriási! A Poljanscica patakban a fürdés, összehasonlítva a Cerkno utáni kaptató jelentette szenvedéssel néhány órával korábbról, a távolban egy apró kastély a dombtetőn, több, mint kellemes. Tábor a part közelében, másnap lehetett is sátorponyvát szárítani, de idilli a táj. Főleg ahogy a pirkadat napsugarai tűzbe olvasztják a kastély körvonalait.

kastély.JPG

Skofja Loka még egyszer, de most csak átrohanás, tovább Kamnikba. Itt tartottam egy hosszabb pihenőt, a második reggelimet egy lengyel párral fogyasztottam, a városból a szupermarketet ismertem meg végül legátfogóbban. Szép településnek tűnt, főleg a háttérhegyekkel, de szerettem volna még aznap a horvát határt elérni, így maradt a képeslapszerű nézelődés. Egy kisebb hágót hátrahagyva, Celje a delelő után lett meg, az odavezető értelmetlen kerékpárút és a városi botrányos kerékpáros közlekedési lehetőségek azonban érdektelenné tették számomra a belvárost is. Haladni is szerettem volna, meg bosszantott a biciklis hozzáállása a városnak. Amúgy sok szlovén település korrekt megoldást kínált bringaügyileg, a későbbiekben erről is lesz majd szó.

Rogatec, sörözés, telefontöltés, sátorállítás a kukoricás mellett.

Horvátországra egy napot szántam, ami az átkelés után mindjárt neccesen indult, egy nem túl logikus táblázás után egy jó fél órás kitérővel kerültem a varasdi útra. Váltottam öt eurot kunára, ami elég is lett, előbb egy almás, később egy delelővel összekötött túrós burekre, délután pedig némi frissítőre. A szél olykor egészen helyénvaló irányban fújva segítette a suhanást. Néhol egészen vacak utakon kellett mennem, voltak viszont felújított utak is. Riszpekt a kiötlőnek, az útfelújításokat úgy oldották meg, hogy szélesek legyenek, elég helyet biztosítva a kétoldali kerékpársávnak. Igen, nem a bohóc kerékpárutas módi. Dráva innen, ide, onnan, túl; ahogy éppen áthidalta a sztráda. Rettentő hőség, sziesztázni csak minimálisan, hiszen teljesen mindegy volt, hogy most délelőtt tíz van, vagy éppen délután öt.

A horvát kalandot végül tíz órán belül letudtam, a délután derekán Berzencénél elértem a határt. Társalgás a határőrökkel, gratulációk, jó utat! Nagyatád, Kadarkút. Utóbbinál a városszéli büfé este nyolcig nyitva, hamburger, hotdog, sör. Mol kút, sátrazás a benzinkút mellé rögtönzött miniarborétumban. A túra leghosszabb epapja, 200km.

Helyenként útszerűnek tetsző kátyúmezőn Kaposváron át, ostoba tiltásokkal a főútról. Mosdós, rokonoknál. Zuhany kilenc nap után, második reggeli, első ebéd, második ebéd, uzsonna becsomagolva. Terepbringás kíséret egy darabon, majd a baranyai disznófülű dombság állandóan módosuló hullámzása. A hosszú szünet miatt eleve Bátaszék közelébe terveztem eljutni, városszéli büfé vacsorázás gyanánt, mellette a park pedig majdnem egészen kiváló szálláshely.

Július 25-én, csütörtök koradélután értem haza, az 55-ös út helyett egy hajósi kitérővel. Kissé túlzás lett volna francia bort hazacipelnem ajándékba így maradt egy közelebbi borvidék, ha már odafelé volt Villány. Szóval hajósi borok. Dobott egy kis pluszt a már így is majdnem 25 kilós csomagon, na de vásárfia nélkül haza…

Az odaút biciklivel 1775km lett, a hazaúttal 2725km összkerekezés történt részemről a ’Sur Le Tour’-on. Ebben benne vannak javítgatásból eredő próbakörök, kerülök, eltérések is. 22 napos lett az esemény, a Torino-Udine sokátszállásos vonatúttal együtt. Oké, nem volt Stelvio-hágó és Galibier a dolgok olykor tréfás játékának köszönhetően, viszont két kétezrest is másztam mindkét irányból, meg sok ezerakárhányszázast is.

itthon.JPG

A továbbiakban is működni fog a blog, figyeljétek, beszámolok majd arról, hogy mennyiből jött ki a túra, hogyan ment a kerékpáros közlekedés, hogyan van a biciklis vonatozás, hogy milyenek az utak, írok a hágókról, arról, hogy mennyire működött a vadkemping, hogy hogyan érdemes bepakolni és mit érdemes inkább otthon hagyni, no és persze a csodás Tour de France-ról.

Szólj hozzá!

Címkék: kerékpár túra tekerés Tour de France


Torino-Bourg d'Oisans: 207km

2013.07.20. 10:23 Harry von Zord

Torinóból relatíve hamar kiértem, szlalomozva a gépjárművek kavalkádjában. Stupingit megkerülve, a Pinerolo felé tartó úton, apadó forgalomban, töretlen hőségben, az esti bevásárlást letudva egy békés, patakparti helyen vertem fel a szállást, Perosa Argentina előtt. Vacsora, aztán fürdés a Chisonéban, frissítően hideg felfrissülés. "No pain for cakes", úgyis azt kajálok, szól a jazz lefekvéshez. Az idilli helyen remek szólam a Boards of Canada legújabb albumára ébredezni, a nyirkos levegőben azért még így sem szárad a sátor. Perosa Argentina-ban négy croissant, amit még hattal megfejelek délelőtt, kell a szénhidrát az egyre merészebben emelkedő kaptatókra. Folyamatos mászás, Fenestrelle után egy igencsak izzasztó formával. 2000 méter fölött, Sestrierében elérem végre ezt a magasságot. Fotózkodás, lesuhanás, majd még olasz földön elkezdem az újabb hágózást, ami már a franciáknál végződött. Gyilkos szakasz, sokszor 8%-os kaptató, 1850 méterről lesiklás, olykor 70 km/h-val Briancon kirakatvárosába. Ebéd, szieszta, térképvásárlás, vízkunyerálás. Az igen bonyolult francia nyelvben a víz egyszerűen csak: O.

DSCF1515.JPG

Egy jó 20km-es szakaszon még le kellett tudni a Col du Lautaret-et, a maga 2058 méterével, impozáns magassággal, ehhez nem konvergáló nehézséggel (3-4%, a vége 5% körül) bír. További pozitívum, hogy már Briancontól kilométerenként tábla jelzi a bicajosoknak, hogy a következő kilométeren mekkora átlagos emelkedés várható. Az autóforgalom olykor borzasztó, többször látni egy-két embert egy autóban. Pazarlás, luxus, elszomorító. Fenn a csúcson, illetve dehogyis, a Lautaret a Galibier kiinduló állomása, az már tényleg komoly hágó. Nekem viszont aznapra elég volt a csomagokkal terhelt biciklimen a három hágó, egyik sem kisebb, mint 1850m. És már este hét múlt. Siklás sebesen, majd csorgás egy alkalmas szállásért, valahol la Grave után, az út mentén, a semmi közepén, egy majdnem kanyonra szűkülő völgy közepén cövekeltem le végül a táborhelyem. 128km aznap. Egy jó 20km bicajozás után másnap becsorogtam az Alpe d'Huez kapujába.

DSCF1570.JPG104 éves kerékpár és gazdája

A cimborák bevárása után bevásárlás, sátorállítás a körforgalom mellett -sokan az út szélén, de még a szupermarket udvarán is. Sátraznak, vagy chilleznek az avarban, majd egy vendégsörözés két norvéggal és a hozzánk csatlakozó angolokkal. Estére, a közben dolgaikat intéző magyar falmászók is befutnak, a sátram mellé pedig a Németországban dolgozó, ajkai Márió telepedik le, másnap pedig egy újabb magyar páros. Pont ott, egy helyen, jó pár magyar. Milliók a hegyen, mérhetetlen mennyiségű országútis, fieszta, óriási buli. A versenyről, a csütörtöki napról majd később írok... Ami most van, az a megkezdett hazautazás, épp Cesana Torinese-ben, szóval a fenti hágók ismét műsoron, vagyis már letudva, ülök a gép előtt. A 11km a Sestriere-re, még az van hátra Torinóig, ami ugyebár szintén 2000 feletti. E hazaút prológ biztosan valamennyi vonattal fog folytatódni, tervek vannak, drágaság is, szóval még keresem a megfelelő opciót, de valahogy csak hazajutok már. A lényeg, hogy eljutottam Alpe d'Huez-be, a hegyre viszont az egyik magyar különítménnyel csak gyalogoltunk. Itt már nem volt tétje, hogy biciklivel-e, vagy hogy. Az Alpok gyönyörű, fantasztikus, lenyűgöző. Soroljam még?

DSCF1577.JPG

Szólj hozzá!


Arsie'-Torino: 600km

2013.07.15. 22:42 Harry von Zord

János beszámol:

"Arsie' egyik kempingjében letáborozva, mártózva a szomszédos tóban, feltöltődve, a mosásért és internetért plusz felárat fizetve, másnap elindultunk Trento felé. Olykor autópálya-szerű úton, olykor kacskaringós falusi bekötőkön, bicikliúton és elkerülőn, nehézkesen, de elértük Trentót. Trento szívás, nincs túl sok alternatíva, mire a bolzano-i kerékpárúton voltam, addigra Csata már Verona felé utazott vonaton, megkezdve egy újabb tortúrát, immár tömegközlekedéssel. Kárpótlásként az előző délutáni szenvedésért (pl.: nagy forgalomban fölfelé egy hosszú alagútban, kaptatókon lehetetlen falvak felé), csodás kemping-helyet találtam, pihenőt az Adige folyó partján. Korai indulás pénteken, vissza a nagy hegyekre, Mezzolombardo-ig bicikliúton, ami a folyó mentén kanyarog föl, Bolzano iránt, majd egy durva hegyi kitérővel, Cles után már a 42-es, Tonale-i sztrádán kapaszkodtam a hágóra.

DSCF1425[1].JPG

Passo del Tonale (1886m) után a könnyed Aprica-hágó, majd Tirano-nál csatlakoztam rá a Stelvio-hágón átmenő SS 38-as útra. Itt vadkemp az Adda-patakba csorgó kis ér torkánál. A pénteki 157 km-t még megfejeltem 13-al másnapra, Gallarate-ig. A 38-ason csak Sondrio-ig jutottam, kénytelen-kelletlen, dimbes-dombos, kacskaringós módon kerültem Morbegno-ba, onnan tovább a Como-i tó partján Menaggio felé.

DSCF1448[1].JPG

Harmadrendű út, összefüggő kocsisorral, előírt alagút-kikerülőkkel a bicikliseknek. Kerülni legalább olyan rossz, mint az alagútban harcolni a mögöttem morajló járművekkel. Egy kis svájci kitérő után, ami részemről szándékos volt ugyan, nem várt és nem szívesen látott, gonosz kis emelkedők borították árnyékba a ragyogó napsütéses tekerést. Olaszország újra, bevásárlás táplálék terén, majd egy késő délutáni tekerés Gallarate-ig, itt pompás tábor az iskolaudvar parkjában. Pompás egészen a vacsoráig, akkor ugyanis a szomszédos társasház lakóközössége megkezdte ordibálós étkezését: intrikák, gyereksírás, mulatozás. Tegnap, meglehet vasárnapból kifolyólag, kellemesen szolid forgalomban utazhattam, igyekezvén azért jelentéktelenebb aszfalttereken közelíteni Torinót. Ami nagyon szimpatikus volt, a temérdek bicajos, főleg országútis, olykor rajokban, egyenmezben feszítve, a Pó-síkság lankáin. A délutáni forróságban értem el Szárd-Piemonti Királyság székhelyét, a Villa Rey kempingjében dekkolok még most is (délután). Este befigyelt azért egy húskomplex pizza, sörrel, ma pedig egy séta a délelőtt ébredező városközpontban. Öt körül indulok tovább, minek sietni, ha kedvem szottyan Pinerolo felé tartok. Igen, Pinerolo, menő, nem?! Az étape csütörtökön lesz, van addig még legalább egy hágó, de ez már tényleg a finis. 11 nap után pedig ma 100km alatt fogok tekerni, he!"

DSCF1472[1].JPG

Szólj hozzá!


Arsie'-Tirano

2013.07.12. 22:29 Harry von Zord

Az expedíció némi változáson ment keresztül, a legfontosabb momentum, hogy János egyedül folytatja, Gergő a napokban hazatér, semmi rosszra nem kell gondolni, vagyis épen és egészségesen, tehát baleset nem történt (a részleteket Gergő közli később valószínűleg).

Mint korábbról tudjuk, a túra Longarone felé haladt, az egyik alternatíva Bolzano volt észak felől közelítve és később útba ejtve a Stelvio legendás hágóját, a srácok viszont másként határoztak és egy délebbi úton igyekeztek Bolzano irányába. Utuk a Passo Duran-on keresztül vitt végül Arsie'-ba. A Passo Duran a Dolomitokon hág át, a mászás körülbelül 600 méteres tengerszint feletti magasságról indul és 1601 méterig emelkedik bő 12 kilométer hosszon, átlagosan 8%-os tehát. (Viszonyításképpen Gyöngyöstől a Kékestető 18km, 800m szintkülönbséggel).

Arsie'-ból Trento felé indultak, de az óriási autóforgalom még az alsóbbrendű utakon is elég lélekölőnek bizonyult, a száguldó autókkal kísért alagutas emelkedők különösen fárasztóak, főleg mentálisan. A lehetőségek és a pillanatnyi állapot mérlegelése után szétvált a csapat, János északon, Mezzolombardo felé folytatta az utat, hogy egy kisebb hurokkal észak felé, de még Bolzano alatt, ismét a hegyvidéken lehessen. A távlati cél Sondrio volt, ma estére egy 157-es etap után Tirano városán túl vadkempingezik, tehát nem messze Sondrio-tól. Útközben két nagyobb mászás volt, a Passo del Tonale és a Passo dell'Aprica. Előbbi 1884 méterig emelkedik 965-ről 15 kilométer hosszan, átlagban 6%-os, az Aprica 15 km-en 500 méter szintkülönbség. A Passo del Tonale az idei Giro 19. szakaszán szerepelt volna, de a hideg és a hó miatt törölték a szakaszt. A Passo dell'Aprica történelmi jelentőségű hegyi átkelőhely volt, a késő középkorban Velence a szárazföldön is jócskán kiterjesztette a hatalmát, a birtokolt területek nyugati előterének kulcsfontosságú útja vezetett át Aprica-n: háborúskodás idején, a tiroli hágók híján ez volt a fő szállítmányozási útvonaluk nyugat felé. A 16. században a Habsburg hegemóniának feszülő franciák létesítettek futárszolgálatot a hágón át Velence felé, hogy az ellenséges területeket kikerüljék.

A túra hírközlési felszerelései a továbbiakban telefonra és potya emailekre redukálódtak, szóval a tudósítások is másodkézből íródnak majd, de ezen kívül minden marad a régiben, kb. két naponként várhatóak a bejegyzések. Holnap a Como-i tó mellett visz majd az út tovább a cél felé: az Alpe d'Huez-i szakasz jövő hét csütörtökön lesz, tehát még bő öt napja van Jánosnak odaérni. Menni fog.

Szólj hozzá!


Zágráb-Arsié: 539km

2013.07.10. 22:05 Harry von Zord

Ideális esetben Bolzanoban éjszakáznánk, viszont a Passo Duran a maga 1601 méterével relative gyorsan lezavart a hegyről. Amúgy szuper dolog hágókat mászni, de a nehéz csomagoktól belassulunk. Ezért vagyunk most Arsié-ben. 
Zágráb után Horvátország gyorsan lement, aznap este és másnap délelőtt Turha úr és családja szomszédságában, esőben ázó sátrainkban relaxáltunk a sokcsillagos Therm Catez kempingben. 25€/koponya hopp. 
Szlovénia egy vadkempinges éjszakával, kevés költéssel gyorsan lement. A viszonylag eseménymentes ötödik nap után kirándulásunk hatodik reggelén már az olasz Stupizzában ébredtünk. Patak, fürdés, főzés; összkomfort. Egy gyors alföldi szakasz után Maniagotól beletekertünk az Alpok sűrűjébe alagutakon, viaduktokon és szerpentineken át. A nap végére a kellemesen erős kitettségű hágó után jó érzés volt első pizzánkat magunkba tolni. A mai nap egy trükkös hágó után lankásabb dombok felé kanyarodtunk, a következő napok tempózása előbb-utóbb úgyis visszavezet minket az alpesi ösvényekhez.

pinkbike.jpg

Autósokkal nincs baj, vadkemping jól működik, viszont a déli órákban elviselhetetlen a hőség: sziesztázunk. Olaszországban zseniálisak még a hegyi utak is, bár sokszor forgalmasak. A költésünket holnap újra 10 € alá szeretnénk venni, mert kissé felszökött a napokban. (pizza, sör, kemping, mosás).

 

Szólj hozzá!