A túra szépen halad a maga útján, és este a sörök jobban esnek, mint net után kajtatni, szóval a Zágráb után a blogon beálló információhiányt a legénység mai végállomása köré kanyarítva törjük meg. "Longarone-nál vagyunk, láttuk kiírva, hogy Cadel Evans, meg másokat is, biztos volt itt szakasz"- így János. Nos, igen. Az idei Giro 11. szakaszának befutója volt itt, helyesebben egy sarokkal arrébb/följebb Vajont-nál. Közepes hegyi szakasz, 182km Tarvisio-ból, és hát nem is Cadel nyert, hanem a Garmin-os Navardauskas. A hely szomorú nevezetessége pedig és a szakasz apropója az emlékezés volt egy 50 évvel ezelőtti tragédiára.

A Vajont folyó völgyében 1959-ben fejezték be a világ egyik legmagasabb gátjának építését (262m magas). A nagyravágyó tervet már régóta dédelgette a 20-as évektől egyre éhesebbé váló olasz ipar, de az építkezésre csak a világháború után kerülhetett sor. A kivitelező cég, aminek a feje Mussolini egykori pénzügyminisztere volt, tervezési hibát vétett, a geológusok és a mérnökök ugyanis nem vették figyelembe a terület sajátosságait. Már korábban is voltak kisebb földcsuszamlások, amik jelezték, hogy a tóvá duzzasztott völgyet övező magaslatok talajszerkezete vészesen ingatag, de az óvintézkedések nem történtek meg. A bizonyos októberi napon rövid készülődés után a Monte Toc mintegy 260 millió köbméternyi szelete csúszott bele a vízbe óriási sebességgel. Képletesen szólva egy nagyobb vízmennyiség löttyent ki a gát felett ennek folyományaként. Tényszerűen szólva, ez egy kb. 250 méter magas és 50 millió köbméternyi vizet tartalmazó hullámot vagy inkább cunamit jelentett, ami a Piave-völgyben fekvő falvakat, köztük Longarone-t, mind elmosva, kb. 2000 ember halálát követelte. A gát erősre sikerült, az alapszerkezete lényegében sértetlen maradt, máig is áll.

A tragédia hamar a politikai erőtérbe került. A kormány és a hatóságok igyekezték hangsúlyozni, hogy az eset előre nem látható és elkerülhetetlen volt, az ellenzék, elsősorban a kommunista párt (Partito Communista Italiano) a l'Unitá hasábjain viszont élesen támadta a kormányt. A kormányzópárt Democrazia Cristiana erre kampánnyal válaszolt, amiben természeti katasztrófának és Isten akaratának tulajdonították a történteket és bírálták a PCI-t, hogy politikai tőkét akar kovácsolni. Giovanni Leone miniszterelnök, aki pár hónap múlva elvesztette hivatalát, később a kivitelező céget védő jogász-csapat élére állt, a cég végül a kártérítés mellett enyhe büntetésekkel megúszta a jogi felelősségre vonást. A későbbi vizsgálatok viszont rámutattak, hogy vannak olyan momentumok, melyek az emberi mulasztás és felelősség verzióját igazolják.

A túlélők nagy része nem tért vissza, távolabbra költözött, Longarone-t pedig újjáépítették.

Szűkebb témánkra visszatérve: a srácok holnap minden valószínűség szerint Bolzano-ba érnek, és optimális esetben lesz lehetőségük néhány képet és beszámolót küldeni az eddigiekről!

A srácok még tegnapról:

"Két és fél nap alatt szerettünk volna Zágrábba érni, végül is itt vagyunk. Úgy döntöttünk, mégsem itt alszunk, hanem keresünk egy kempinget valahol Szlovéniában. A magyarországi szakasz elég gyors volt, a kánikulát leszámítva egészen pöpec. 188 km-t tettünk meg első nap, és Siklóson, egy sporttelep szélén, a focipálya tövében sátoroztunk. Egy esti kocogását végző hölgy fel is ajánlotta, hogy „mos és főz” ránk másnapra, de evilági aszkéták módjára, a sporttelep luxusát választottuk.

A tegnapi horvát szakaszon vadmeleg+szembeszél kombináció uralkodott, ami Slatina után kiegészült hepe-hupákkal, némileg drasztikussá téve utunk. Estére ez már a rendszeres frissítések ellenére komoly kimerültséget eredményezett. Csatánál nem volt semmi gond. Nap végén vadkemping Bjelovar előterében.

Ma délelőtt Zágráb felé fogytak a dombok és a szélerősség. A horvátok nagyon kedvesek és érdeklődőek, az egyik faluban gyerkőcök ugráltak körbe minket. Tehát nagyjából egyszerre néznek bolondnak és tisztelnek a teljesítményért."

Egy olyan blog, aminek címe a francia kerékpáros körversenyből jött, mi a France-ról szólhatna, mint magáról a versenyről?!

Ez a blog valójában nem arról fog szólni - vannak nagyon jó oldalak, amik azzal foglalkoznak -, itt viszont a mi Touránk van a középpontban. Mindjárt elindulunk és talán két hét múlva megérkezünk Alpe d’Huezbe, hogy akkor mégis csak legyen valami a versenyről, ami idén 100. alkalommal kerül megrendezésre.

Ma és talán holnap lesz ’kísérőautónk’, Csaszi ugyanis kerékpárral követ-el, némi felvezetés gyanánt, a legutóbbi hírek szerint a határig; ha már valaki a határán van, célszerű is visszafordulni. Utána, ha hazaér, igazgatja a blogot, vagyis egyrészt a mi tekerős napjaink, másrészt a szoba hidegéből az ő kiegészítései lesznek láthatóak e felületen.

Szóval mivel is találkozhat az Olvasó? Útibeszámolót kap praktikus, vagy legalábbis taktikus tanácsokkal a kvázi hosszú távú tekerésről, és bemutatjuk, hogy low budget módon, hogyan lehet a komfortot az inkább pozitív tartományban tartani; ha sikerül egyáltalán. Utunkat nagyon izgalmas hegyek keretezik, a Giro d’Italiáról is ismert hágókon mászás mellett, néhány kevésbé ismert emelkedőről, azokhoz kapcsolódó sztorikról is sarjasztunk információt, és ha látunk belőle valamit, akkor a megtekintett ’etapról’ is írunk.

No, elvileg az útvonal Zágrábon vezet keresztül, Bolzano szolgál kiindulásként a Stelvio-hágóhoz, Como, Torino, csak hogy a fixebb helyeket említsem Alpe d’Huezig. Esténként többnyire vadkemping a terv, három-négy kempinggel kiegészítve, nappalokon pedig 120-140km-ek, vagy kevesebbek, vagy többek, ez majd alakul.

            Bepakolva, reggeli, cipőbekattintás, és elindulunk a jó széllel a francia partyra.