Torinóból relatíve hamar kiértem, szlalomozva a gépjárművek kavalkádjában. Stupingit megkerülve, a Pinerolo felé tartó úton, apadó forgalomban, töretlen hőségben, az esti bevásárlást letudva egy békés, patakparti helyen vertem fel a szállást, Perosa Argentina előtt. Vacsora, aztán fürdés a Chisonéban, frissítően hideg felfrissülés. "No pain for cakes", úgyis azt kajálok, szól a jazz lefekvéshez. Az idilli helyen remek szólam a Boards of Canada legújabb albumára ébredezni, a nyirkos levegőben azért még így sem szárad a sátor. Perosa Argentina-ban négy croissant, amit még hattal megfejelek délelőtt, kell a szénhidrát az egyre merészebben emelkedő kaptatókra. Folyamatos mászás, Fenestrelle után egy igencsak izzasztó formával. 2000 méter fölött, Sestrierében elérem végre ezt a magasságot. Fotózkodás, lesuhanás, majd még olasz földön elkezdem az újabb hágózást, ami már a franciáknál végződött. Gyilkos szakasz, sokszor 8%-os kaptató, 1850 méterről lesiklás, olykor 70 km/h-val Briancon kirakatvárosába. Ebéd, szieszta, térképvásárlás, vízkunyerálás. Az igen bonyolult francia nyelvben a víz egyszerűen csak: O.

Egy jó 20km-es szakaszon még le kellett tudni a Col du Lautaret-et, a maga 2058 méterével, impozáns magassággal, ehhez nem konvergáló nehézséggel (3-4%, a vége 5% körül) bír. További pozitívum, hogy már Briancontól kilométerenként tábla jelzi a bicajosoknak, hogy a következő kilométeren mekkora átlagos emelkedés várható. Az autóforgalom olykor borzasztó, többször látni egy-két embert egy autóban. Pazarlás, luxus, elszomorító. Fenn a csúcson, illetve dehogyis, a Lautaret a Galibier kiinduló állomása, az már tényleg komoly hágó. Nekem viszont aznapra elég volt a csomagokkal terhelt biciklimen a három hágó, egyik sem kisebb, mint 1850m. És már este hét múlt. Siklás sebesen, majd csorgás egy alkalmas szállásért, valahol la Grave után, az út mentén, a semmi közepén, egy majdnem kanyonra szűkülő völgy közepén cövekeltem le végül a táborhelyem. 128km aznap. Egy jó 20km bicajozás után másnap becsorogtam az Alpe d'Huez kapujába.

104 éves kerékpár és gazdája

A cimborák bevárása után bevásárlás, sátorállítás a körforgalom mellett -sokan az út szélén, de még a szupermarket udvarán is. Sátraznak, vagy chilleznek az avarban, majd egy vendégsörözés két norvéggal és a hozzánk csatlakozó angolokkal. Estére, a közben dolgaikat intéző magyar falmászók is befutnak, a sátram mellé pedig a Németországban dolgozó, ajkai Márió telepedik le, másnap pedig egy újabb magyar páros. Pont ott, egy helyen, jó pár magyar. Milliók a hegyen, mérhetetlen mennyiségű országútis, fieszta, óriási buli. A versenyről, a csütörtöki napról majd később írok... Ami most van, az a megkezdett hazautazás, épp Cesana Torinese-ben, szóval a fenti hágók ismét műsoron, vagyis már letudva, ülök a gép előtt. A 11km a Sestriere-re, még az van hátra Torinóig, ami ugyebár szintén 2000 feletti. E hazaút prológ biztosan valamennyi vonattal fog folytatódni, tervek vannak, drágaság is, szóval még keresem a megfelelő opciót, de valahogy csak hazajutok már. A lényeg, hogy eljutottam Alpe d'Huez-be, a hegyre viszont az egyik magyar különítménnyel csak gyalogoltunk. Itt már nem volt tétje, hogy biciklivel-e, vagy hogy. Az Alpok gyönyörű, fantasztikus, lenyűgöző. Soroljam még?