A túra szépen halad a maga útján, és este a sörök jobban esnek, mint net után kajtatni, szóval a Zágráb után a blogon beálló információhiányt a legénység mai végállomása köré kanyarítva törjük meg. "Longarone-nál vagyunk, láttuk kiírva, hogy Cadel Evans, meg másokat is, biztos volt itt szakasz"- így János. Nos, igen. Az idei Giro 11. szakaszának befutója volt itt, helyesebben egy sarokkal arrébb/följebb Vajont-nál. Közepes hegyi szakasz, 182km Tarvisio-ból, és hát nem is Cadel nyert, hanem a Garmin-os Navardauskas. A hely szomorú nevezetessége pedig és a szakasz apropója az emlékezés volt egy 50 évvel ezelőtti tragédiára.

A Vajont folyó völgyében 1959-ben fejezték be a világ egyik legmagasabb gátjának építését (262m magas). A nagyravágyó tervet már régóta dédelgette a 20-as évektől egyre éhesebbé váló olasz ipar, de az építkezésre csak a világháború után kerülhetett sor. A kivitelező cég, aminek a feje Mussolini egykori pénzügyminisztere volt, tervezési hibát vétett, a geológusok és a mérnökök ugyanis nem vették figyelembe a terület sajátosságait. Már korábban is voltak kisebb földcsuszamlások, amik jelezték, hogy a tóvá duzzasztott völgyet övező magaslatok talajszerkezete vészesen ingatag, de az óvintézkedések nem történtek meg. A bizonyos októberi napon rövid készülődés után a Monte Toc mintegy 260 millió köbméternyi szelete csúszott bele a vízbe óriási sebességgel. Képletesen szólva egy nagyobb vízmennyiség löttyent ki a gát felett ennek folyományaként. Tényszerűen szólva, ez egy kb. 250 méter magas és 50 millió köbméternyi vizet tartalmazó hullámot vagy inkább cunamit jelentett, ami a Piave-völgyben fekvő falvakat, köztük Longarone-t, mind elmosva, kb. 2000 ember halálát követelte. A gát erősre sikerült, az alapszerkezete lényegében sértetlen maradt, máig is áll.

A tragédia hamar a politikai erőtérbe került. A kormány és a hatóságok igyekezték hangsúlyozni, hogy az eset előre nem látható és elkerülhetetlen volt, az ellenzék, elsősorban a kommunista párt (Partito Communista Italiano) a l'Unitá hasábjain viszont élesen támadta a kormányt. A kormányzópárt Democrazia Cristiana erre kampánnyal válaszolt, amiben természeti katasztrófának és Isten akaratának tulajdonították a történteket és bírálták a PCI-t, hogy politikai tőkét akar kovácsolni. Giovanni Leone miniszterelnök, aki pár hónap múlva elvesztette hivatalát, később a kivitelező céget védő jogász-csapat élére állt, a cég végül a kártérítés mellett enyhe büntetésekkel megúszta a jogi felelősségre vonást. A későbbi vizsgálatok viszont rámutattak, hogy vannak olyan momentumok, melyek az emberi mulasztás és felelősség verzióját igazolják.

A túlélők nagy része nem tért vissza, távolabbra költözött, Longarone-t pedig újjáépítették.

Szűkebb témánkra visszatérve: a srácok holnap minden valószínűség szerint Bolzano-ba érnek, és optimális esetben lesz lehetőségük néhány képet és beszámolót küldeni az eddigiekről!